Kobajasi Kenicsiro vezényli a győri filharmonikusokat

 

Hároméves tárgyalássorozat eredményeként 33 év után újra Győrben vezényel Kobajasi Kenicsiro: a Győri Filharmonikus Zenekar Verdi Requiemjét szólaltatja meg a világhírű japán karmester vezényletével október 29-én a Richter Teremben, másnap pedig Budapesten, a Művészetek Palotájában csendül fel a mű.

A zeneirodalom remekművében Sümegi Eszter (szoprán) Wiedemann Bernadett (alt), Kiss B. Atilla (tenor) és Kovács István (basszus) énekel szólót, közreműködik a Nemzeti Énekkar Antal Mátyás vezényletével.

A győri zenekedvelők számára meglepetéssel is szolgál az együttes: digitális kamara-kiállításon mutatja be a Kobajasi Kenicsiro első, 1975-ös győri szerepléséről szóló korabeli sajtódokumentumokat a Richter Terem aulájában.
Az archívumokban felkutatott évtizedes újságcikkek – köztük a koncertről szóló MTI-hír –, valamint zenekritikák és fotók elevenítik fel az eseményt. Szólnak a japán dirigens győri fogadtatásáról, aki Budapesten indult el a világhír felé, miután 1974-ben megnyerte a Magyar Televízió I. nemzetközi karmesterversenyét.
Kobajasi Kenicsiro 1975 októberében a Kisfaludy Színházban Beethoven, Mendelssohn és Dvorák műveiből dirigált. Három évvel később Berlioz, Stravinsky, Muszorgszkij és Ravel egy-egy művével lépett a győri zenekarral a zsúfolásig megtelt városi sportcsarnok közönsége elé a Kisalföld című helyi lap akkori tudósítása szerint.

Az október 29-i győri hangversenyre már hetekkel ezelőtt minden jegy elkelt. Verdi Requiemjét november 1-jén Budapesten a Művészetek Palotájában is előadja a győri együttes a japán karmester vezényletével. A budapesti koncert jótékonysági esemény lesz, a hangverseny teljes bevételét a japán földrengés és szökőár károsultjainak ajánlották fel az est közreműködői.

 
Kobajasi Kenicsiro vezényli a győri filharmonikusokat

Cimkék

,

Kapcsolodó cikk(ek)

 
 

0 Hozzászólás

Ön az első aki hozzászólhat a bejegyzéshez..

 
 

Szóljon hozzá a cikkhez.

 

Muszáj bejelentkeznie , hogy hozzászólhasson a bejegyzéshez.

 
 
 
Positions by Seo-Watcher