Holnap este énekel Wolf Kati
Izgatottan készül Wolf Kati és csapata az Eurovíziós Dalfesztivál holnapi elődöntőjére. Wolf Katit az esélyesek között tartják számon Düsseldorfban.
A próbák május elseje óta zajlanak. Eddig minden induló külön próbálhatta el produkcióját, ma azonban már az első elődöntő próbája zajlott. A fellépők az adás sorrendjében léptek színpadra – számolt be az MTV Híradója.
A szereplők számára azért is fontos lesz a holnap este, mert az egyes országokban a szakmai zsűri is az elődöntőt fogja figyelni és pontozni – tudósított a helyszínről Gundel Takács Gábor.
A magyar delegációval minden rendben van, már Wolf Kati kissé átalakított fellépő ruhája is megérkezett Düsseldorfba. Az énekesnő és csapata izgatottan várja, hogy színpadra állhasson – mondta a tudósító.
A Magyar Televízió holnap este kilenc órától élőben közvetíti az első elődöntőt.
Híradó


1 Hozzászólás
Sok sikert mára neki! Remélem jó helyezéssel fejezi be a verseny!