Fizetősek lehetnek az állami bölcsődék
Akár 40 ezer forintot is fizethetnek a szülők az önkormányzati bölcsődei helyekért az úgynevezett gondozási díj bevezetése miatt. A gyermekvédelmi törvény január elsejétől teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok gondozási díjat állapítsanak meg a bölcsődékben.
A bölcsődei dolgozókat tömörítő szakszervezet attól tart, ha a legtöbb szülő nem íratja be bölcsődébe a gyerekeit, nemcsak az intézményekre, a dolgozókra sem lesz szükség.
Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a normatívát kellene rendezni úgy, hogy az önkormányzatoknak megérje fenntartani a bölcsődéket, és ne a kisgyermekes szülőket terheljék.
Az m1 Híradójának nyilatkozó Fohsz Tivadar, a 17. kerületi önkormányzat alpolgármestere azt mondta, ők például a jövedelem százalékában szeretnék meghatározni, hogy mekkora összeget fizessenek a családok.
A legtöbb helytartóság a közeljövőben dönt a díj esetleges bevezetéséről.


0 Hozzászólás
Ön az első aki hozzászólhat a bejegyzéshez..