Augusztus 20-i ünnepségek országszerte

 

Már ma megkezdődtek az ünnepi programok, a tűzijáték előkészületei is befejeződnek lassan. A kormány ígéri: nagyon figyelnek a biztonságra.

Idén is a tűzijáték lesz a leglátványosabb eleme az augusztus 20-i eseményeknek. Három uszályról és a Citadelláról lövik fel az úgynevezett bombákat. A színpompás látványosságot idén is nagy erőkkel biztosítják, ahogyan arról Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a 180 perc című műsorunkban már beszélt korábban.

Tavaly egy rendszert dolgoztunk ki, amelyben az úgynevezett operatív törzs felügyelete alatt egy még csúnyább nevű, úgynevezett Központi Bázis működik, a mentőszolgálattól és a rendőrségi katasztrófavédelemtől kezdve a tűzoltókig és a meteorológiai szolgálatig, a rendőrségig és a terrorelhárítókig. Ez a csapat hivatott felkészíteni azokra a döntésekre, amelyeket esetleg napközben meg kell hozni – mondta a Kossuth Rádiónak Kovács Zoltán.

Már ma este a Clark Ádám téren lesz a helyszíni operatív törzs, holnap pedig a közigazgatási tárca épületében tartanak ügyeletet. A tűzoltók előáztatják a Gellért-hegyet, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság pedig mentőpárnákat, mentőhevedereket biztosít arra az esetre, ha a légi bemutatón valamelyik gépnek kényszerleszállást kellene végrehajtania a Dunán.

A tűzijátékot a legnagyobb erőkkel biztosítják – tudta meg a Krónika Hajdú Mártontól, a katasztrófavédelem helyettes szóvivőjétől. A tűzoltóság a vízi és a légi parádé ideje alatt a rakpartokon folyamatosan jelen lesz, illetve gépjárműfecskendőkkel biztosítja a területet. A biztosítási tervek elkészítése során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak a várhatóan nagy tömeg biztonságos kezelésére, illetve szükség esetén a területek szakszerű kiürítésének ellátására.

A mentők is felkészültek – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Harmincnégy mentőkocsi áll készenlétben a normál szolgálaton felül. Ezeket olyan pontokon helyezik el, ahol a tömegben is a lehető legkönnyebben lesz elérhető a segítség.

Remélhetőleg a sok óvintézkedés felesleges lesz, hiszen az időjárás szépnek ígérkezik a tűzijátékhoz. Ettől függetlenül folyamatosan kapja a meteorológiai jelentést az operatív törzs.

Forgalmi változások a fővárosban

Idén is lesz a Hősök terén ünnepélyes tisztavatás, és forgalomkorlátozás is ennek megfelelően. A főpróba miatt már ma reggel lezárta a rendőrség az autós forgalom elől a környéket, bár ezt délután egytől feloldották. Holnap az ünnep reggelén viszont már újra el kell kerülniük az autósoknak a Hősök terét.

A főváros számos más pontján is időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani. A rendőrség kéri, hogy a www.police.hu internetes oldalon tájékozódjanak az autósok.

A MÁV-Start szóvivője, Szabó Anett azt mondta: döntően a szombati menetrend lesz érvényben augusztus 20-án, de ahol szükséges, mentesítő vonatokat is indítanak. Például a Nyugati pályaudvarról Szegedre a tűzijáték után, augusztus 20-án 23 óra 30 perckor, illetve Debrecenből a Virágkarnevál és a tűzijáték után az éjszakai órákban.

A Volán-buszok a nemzeti ünnepen a munkaszüneti nap szerinti menetrendben közlekednek. A busszal utazókat is arra kérik, hogy aki teheti, elővételben vásárolja meg a jegyét.

Debrecenben is lesz tűzijáték

Idén a főváros mellett két másik városban is lesz állami tűzijáték, Baja mellett Debrecenben. A cívis városban az ünnepi program másik attrakciója a hagyományos Virágkarnevál.

Idén tizenhárom virágkocsit láthat a közönség. Az élen a hagyományokhoz híven a Szent Koronát és Debrecen címerét ábrázoló kocsi halad majd, a romániai Bihar és Hargita megye, valamint Hajdú-Bihar közös kompozícióján megelevenedik Csaba királyfi, és feltűnik majd Liszt Ferenc és Nyilas Misi alakja is. Debrecen virágkocsija Nagy Lajos király előtt tiszteleg, hatszázötven évvel ezelőtt ugyanis a megyeszékhely tőle kapta meg a városi rangot.

A programot művészeti csoportok műsora színesíti. Fellépnek többek között az évről évre nagy sikert arató olasz zászlóforgatók. Tizenhárom külföldi és kilenc hazai művészeti csoport kíséri a kocsikat, gyakorlatilag a világ minden tájáról, így Indiából, Kínából, Baszkföldről, Grúziából és Törökországból is.

Debrecen lakossága ezen a napon becslések szerint megkétszereződik, nagyjából 200 ezer vendéget várnak a városba. Az augusztus 20-i Virágkarnevál este tűzijátékkal és utcabállal ér véget.

Ópusztaszer a fő attrakció Dél-Alföldön

A Dél-Alföldön a honfoglalás kori kézműves kiállítások és a szabadtéri programok viszik a prímet. Szegeden az Erzsébet-ligetben a régi idők hangulatát a sasíjászok bemutatója idézi fel. Ásotthalmon a tanyasi világ hangulata lesz a meghatározó, ahol a kenyéráldás mellett a jubiláns házasokat is köszöntik a tanyavilág elöljárói és lakosai. Békéscsabán és Hódmezővásárhelyen több száz határon túli magyar tesz majd állampolgársági esküt.

A fő attrakció idén is Ópusztaszer. Az emlékparkban ugyanis megnyitotta kapuit az egészséges életmód és nemzettudat jegyében a tavaly útjára indított Szeri Szabadegyetem. Az augusztus 20-i bionapon a magyar népi gyógyász sátorban kenést, inazást, csontkovácsolást próbálhatnak ki a bátrabbak. A kevésbé vállalkozó kedvűeket a füves asszony tinktúrái és gyógynövényei várják. Este tábortűz és táncház lesz Ópusztaszeren, de ha valaki nem jut ki a városból, a lakótelepek közösségei is kínálnak programokat bográcsozással, népi játékokkal, jó magyar zenével. A napot szinte minden településen az elmaradhatatlan tűzijáték zárja.

Vásárok és családi programok Észak-Magyarországon

Miskolcon a belvárosban a Szent István-szobornál tartják a megemlékezéseket. Az új kenyér megáldása és megszentelése előtt több családi program, néptáncműsor, bábelőadás, népzenei koncert várja a városlakókat. Tizenöt órakor a részben közadakozásból elkészült népkerti országzászlónál folytatódik az ünnepség, majd ismét a Városház tér környéke a centrum, koncertekkel, játszóházzal, népi- és kismesterségek vásárával.

Négy kistérség 101 településének részvételével ünnepelnek Abaújszántón, ahol délután háromszáz határon túli honfitársunk teszi le állampolgári esküjét, majd emlékfát ültetnek. Európa legmagasabb keresztjét állítják fel szombaton Bátonyterenyén. A tizenöt méter magas kereszt a Tátrafelvidékről hozott óriásfenyőből készült egy helyi asztalosmester munkájaként. Egerben pedig bormustra és az Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó várja a vendégeket.

Győri Búcsú Marcalvárosban

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Győri Búcsút Marcalvárosban. Játszóházak, miniautók és aszfaltrajzverseny várják a kicsiket a délelőtti órákban. Délben kezdődik az istentisztelet, a kenyérszentelés, kenyéráldás és a kínálás az új kenyérből. Este fél kilenckor Győr belvárosában a vízi színpadon Csíksomlyói magyar passió címmel, Katona Imre alkotása alapján a Forrás Színház és az Evangélium Színház közös előadását láthatja a közönség.

A nemzet kenyere Pécsen

Pécsett holnap sütik meg a nemzet kenyerét a Kárpát-medence magyarlakta településeiről érkezett tíz tonna búzából őrölt lisztből. Készül még négyezer darab cipó is, ezt majd eladják. A bevételt jótékonysági célra fordítják, mint ahogy a maradék búzát is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapja meg. A magyarság összetartozását szimbolizáló kenyeret a szombat délutáni aratóünnepen szegik meg a város központjában.

Baranyában sok helyütt lesz még megemlékezés, ezek közül is kiemelkedik a drávasztárai. Itt a folyó túlpartján lévő horvát település lakóival közösen ünnepelnek.

 
 
 

0 Hozzászólás

Ön az első aki hozzászólhat a bejegyzéshez..

 
 

Szóljon hozzá a cikkhez.

 

Muszáj bejelentkeznie , hogy hozzászólhasson a bejegyzéshez.

 
 
 
Positions by Seo-Watcher