Apple-felhasználók adataival élt vissza a Google

 

Illegálisan gyűjtött adatokat Apple termékek felhasználóiról a Google; az internetes óriáscég később reklámcélokra használta fel az adatokat – írja a The Wall Street Journal, hozzátéve, hogy megkeresésük után a Google leállította a kémkedést végző programot.

Az internetes keresőmotorjával sikeressé vált amerikai cég az Apple számítógépeken és telefonokon futó böngésző, a Safari parancsai között rejtette el azt a speciális kódot, amely több millió felhasználó netezési szokásait figyelte meg és rögzítette. Az üggyel kapcsolatban a Google közleményt adott ki, amelyben azzal védekezik, hogy ezek a “sütik” (cookie-k) személyes adatokat nem gyűjtöttek, így tulajdonképpen a program nem sértette meg az internetezők magánszféráját.

A kémkedésre a Stanford egyetem egy kutatója, Jonathan Mayer figyelt fel, majd egy független mérnök is megerősítette az információt a WSJ-nek, a lap pedig a honlapján közzétette a kódot. A Google mellett három reklámügynökség is hasonló módszerekkel jutott hozzá felhasználók millióinak az adataihoz. A Safari az iPhone-ok sikerének köszönhetően a többfunkciós mobiltelefonok tulajdonosai által leginkább használt böngésző.

 
Apple-felhasználók adataival élt vissza a Google  

Cimkék

, ,

Kapcsolodó cikk(ek)

A Szerzőről:

 
 

0 Hozzászólás

Ön az első aki hozzászólhat a bejegyzéshez..

 
 

Szóljon hozzá a cikkhez.

 

Muszáj bejelentkeznie , hogy hozzászólhasson a bejegyzéshez.

 
 
 
Positions by Seo-Watcher